Szerdán érkeztünk meg a 15 milliós Kantonba, Kína harmadik legnagyobb városába. Ha valaki szereti a szaunát, itt nagyon jól érzi majd magát, mert ma éppen a 36 fokos meleghez járuló 52%-os páratartalom miatt 43 fokosnak érződik a levegő.  

Este tízkor szállt le a gépünk, így a városból a hatalmas négysávos utakon, az azokat övező toronyházakon és a város emblematikus épületén, a Kanton Tornyon kívül nem sokat láttunk. Huszonhét órás út után estünk be leendő lakásunkba, és ez a zombi-állapot és az esti érkezés csak segített az átállásban.

Mivel már három évig éltünk Pekingben, nagyon sok minden ismerősként köszönt vissza: a hömpölygő tömeg a bevásárlóközpontban, a csupasz hasú férfiak, akik nyakig tolják fel a pólójukat a nagy melegben (őket nem mertem lencsevégre kapni), s az örök kedvencem, a helyi piac a hűsítő licsivel, a fehér húsú sárkánygyümölccsel, a napközben sziesztázó eladókkal.

Duriánból is van rengeteg: ez a gyümölcs tiltólistán szerepel sok délkelet-ázsiai luxusszállodában, mivel illata igen erős és jellegzetes (=büdös). Nem egy helyen látni „Az épületbe kutyát és duriánt behozni tilos!” feliratot. Két piacot már sikerült felfedezni, és az egyik mellé stílusosan masszázs-szalont is nyitottak, mielőtt cvekkerekkel megpakolva hazaindulnék. A környéken van sörfőzde és európai hangulatú kávézó is. A környék így néz ki:

A város elképesztően zöld; a hatalmas toronyházakat és felhőkarcolókat pálmafák, gyönyörű, színes trópusi virágok, mélyzöld bokrok övezik. Az óvárosi részen még nem jártunk, de a közeli szupermodern, ötemeletes könyvtárban és a Természettudományi Múzeumban már voltunk Lénával. 

Mivel a hőguta kerülget, holnap innen folytatom a beszámolót, de "végszóként" álljon itt a mai dim sum ebédünk képe: zöldséges tészta, rántott fehérrépa (isteni!), rákkal töltött, gőzben főtt gombócok, szezámmagos tekercsek, párolt kínai kel. A csibének álcázott rántott valamit elfelejtettem megkóstolni. A rózsaszín kis csomagocskák pedig rákkal és zöldséggel vannak megtöltve. Jaj, és a durián!