Imádtam Szarajevót: a hegyek ölelte város hangulatát, az emberek kedvességét, az isteni sajtos pitét, a dióízű rakiját, a kedvenc vörös borom, a blatina ízét. Imádtam a Miljacka folyó mentén a csípős, téli hidegben vadgesztenyét enni, az óváros bazárjellegű ucáiról az elegáns monarchiabeli épületek felé sétálni, a piacokon friss gránátalmából, mézédes szőlőből válogatni. Az ott töltött két évem megkoronázása mégis a Szarajevói Filmfesztivál volt. Ha szereted a filmeket, a szabadtéri vetítéseket, az alkotókkal folytatott izgalmas háttérbeszélgetéseket, vagy ha egyszerűen csak egy jó bulira vágysz, Szarajevó mindezt megadja augusztus 11. és 18. között.
A filmfesztivál ötlete vérzivataros időkben született: 1995-ben már negyedik éve záporoztak a gránátok a bosnyák fővárosra a közeli hegyekből, ahonnan a boszniai szerb csapatok fogták körbe az ott rekedteket. Szarajevóiak áram, víz és fűtés nélkül a túlélésért küzdöttek nap mint nap. Embertelen körülmények között teremtettek maguknak emberi perceket: pincékben tartottak színházi előadást, hogy legalább arra a kis időre becsempésszék kegyetlen mindennapjaikba egykori életük illúzióját. Az 1993-as szépségkirálynőválasztást, amelyet szintén pincében rendeztek meg, a U2 is megénekelte, s a résztvevők által feltartott „Don’t let them kill us” molino fotója bejárta a világot. 1994-ben Bruce Dickinsont, az Iron Maiden egykori énekesét és néhány zenészt is sikerült becsempészni a városba, hogy egy estére csupán, de életre szóló emléket adjon valamennyi résztvevőnek. Ahogy a zenészek a tavalyi beszélgetésen elmondták, „olyan élmény volt számukra az ostromlott Szarajevóban játszani, ami semmihez nem fogható”. Ilyen körülmények között született meg a filmfesztivál ötlete is, s 1995-ben a városra hulló gránátok és a mesterlövészek ellenére is 15 ezer látogatója volt.
Az idei évben a Szarajevó Tiszteletbeli Szívéért díjat Oliver Stone rendező és John Cleese brit író kapja. Tavaly ilyenkor Robert de Niro sétált végig a Nemzeti Színház vörös szőnyegén. Danis Tanović, boszniai rendezőt is lehetett látni az utcákon: ő rendezte a zseniális Senkiföldje című filmet. Az Oscar-díjat is nyert mozi a frontvonal között rekedt szerb és bosnyák katonák történetén keresztül sokkoló szimbolikával ad pontos látleletet a paralízisbe süllyedt országról. A közép-kelet-európai régió legjelentősebb filmfesztiválján az idén dömping lesz magyar filmekből; hét magyar alkotás indul dokumentum-, diák- és rövidfilmkategóriában.
Az elmúlt két évben aktuális témákat feldolgozó filmek sora szerepelt a kínálatban: a régiót érintő kivándorlástól kezdve a női jogok és az iszlám radikalizáció mellett a filmek jelentős része a délszláv háborúhoz kapcsolódik. A Scream for Me Sarajevo nemcsak a Bruce Dickinson koncertet mutatja be eredeti, szívbe markoló felvételekkel, hanem a koncertet szervező brit katonák mesélnek az előkészületekről, a zenészek arról, mit jelentett számukra az ostromlott városban zenélni, és szarajevói fiatalok pedig azt mondják el, mennyi erőt adott számukra a koncert. A dokumentumfilm trailerét itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=m3MedSfD57w.
Megközelíthetőség: Szarajevó leggyorsabban és viszonylag jutányos áron Wizzair-rel lehet eljutni. Budapestről autóval hét-nyolc óra az út. Érdemes Bosanski Samaćnál átlépni a horvát-bosnyák határt. A legelső étterem a LAV, ahol isteni borjúhúslevest és sopszka salátát lehet enni.
Két éve ilyenkor a délszláv háború túlélőivel beszélgettem. Íme néhány a beszélgetésekből:
