Nebraska turisztikai hivatala tavaly ilyenkor az egységes márka kialakításán és a megfelelő szlogenen ötletelt. Végül kis módosítással maradtak a ’70-es évek óta népszerűségnek örvendő, „Nebraska. The Good Life” mottónál, amely óriástáblákon köszönti az állam határainál az ideérkezőket.
De mitől is olyan jó az élet itt? Omaha modern városközpontjában, a pár száz fős kisvárosokban vagy a farmokon élők életstílusa nagyban különbözik, de az értékrend településtől függően áthatja ezt az országrészt.
Az ország szívének is nevezett Közép-Nyugat nemcsak földrajzilag az ország közepe, hanem kulturális értelemben is meghatározó értékrendjével, amely a tisztesség, a kemény munka, a család és a közösség fontosságára épül. Magyarországnál kétszer nagyobb területén alig 2 millióan élnek. Rusztikus kisvárosokat hosszú kilométerek választanak el egymástól, s köztük a lágy dombok és kukoricaföldek sziluettjét csak néha színesítik a mezőkön legelő tehenek, szarvasok vagy lovak. De mitől is olyan jó itt az élet?
Két hónapot töltöttem egy amerikai kisvárosban Nebraska közepén. Thedford lakosságát tekintve a szó szoros értelmében kisváros: mindössze 211 lakosa van. Mi másfél kilométernyire laktunk a központtól, ahol egy kisbolt, két benzinkút, öt templom (ez az ország un. Biblia-övezethez tartozó konzervatív és vallásos része), egy jól felszerelt könyvtár, általános és középiskola, posta, bíróság, egy Cowpoke nevű bár, megyei történelmi múzeum és egy művészeti galéria található. A város határában egy Arrowhead nevű motel áll Arrow nevű kávézójával, ahol mellesleg isteni hamburgert készítenek és üdítőitalból korlátlan a fogyasztás. Nem véletlen a nyíl és a nyílhegy elnevezése; a férjem kisfiúként még a ’70-es években játék közben is bőven talált itt kőből készült nyílhegyeket, amelyeket az egykori indiánok után maradtak itt.
A hely egyetlen igazi étterme mindig tele van: a helyiek és az átutazók is szívesen járnak ide a steak miatt. Egy biztos: férfit cowboy-kalap nélkül nem igen látni – a ritka kivételek egyike a férjem. S van még egy hely, amely szociális szempontból fontos: a benzinkút és annak gyorséttermi része.
A távolság szó itt új értelmet nyer. Megnéztük a The Big Sick című filmet, de a legközelebbi mozihoz jó 100 kilométert vezetnünk. Ugyanígy a legközelebbi Tesco-méretű áruház, kórház, sürgősségi osztály is ebben a városban van.
S bár kevesen élnek itt, a közösségi élet annál színesebb. A könyvtárban gyerekprogramok vannak, a nyugdíjas klubban délelőttönként gyűlnek össze az idősebbek, és biliárdoznak, társasjátékot játszanak, és csütörtökönként közös ebédet dobnak össze: mindenki hoz valami finomságot, ami lehet chillis bab, sloppy joes, azaz hamburger-jellegű fűszerekkel ízesített darált marhahús, zöldséges-majonézes tésztasaláta. Az én nagy kedvencem az enyhén savanykás rebarbara-pite.
Az, hogy mennyire jó az élet itt, nyilván az elvárásoktól függ. A helyiek esküsznek a természetközeliségre és a közösségre – egy biztos, az ötéves lányom imád a nyugdíjas klubba és a könyvtárba járni - én pedig itt szerettem futni, ahol időnként szarvasok és pulykák tűntek fel (ja, és amikor nem lógtam el a penzumot)! Ja, és naplementék pedig páratlanok!